Klopp meg sem várta a magyar újságíró kérdését, azonnal rávágta: „Szerintem Szoboszlai remek játékos”
A Liverpool menedzsere sejtette, kiről kérdezik majd.
A Liverpool menedzsere sejtette, kiről kérdezik majd.
A Liverpool menedzsere elárulta: a magyar válogatott futballista sérülése olyan típusú volt, amelyből nem szabad siettetni a visszatérést.
A Sky Sports információi szerint már meg is volt az első tárgyalás Xabi Alonso és a bajor klub között.
Jürgen Klopp abban reménykedik, hogy hétvégén már Szoboszlai és Darwin Núnez is pályára léphet.
Magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Premier League listavezetője a másodosztályú Southampton ellen.
A Carteret Analytics elemzése nyolc szempont alapján hasonlította össze a Jürgen Klopp pótlására esélyes jelölteket, és nem, nem Xabi Alonso nyert náluk. Ön szerint ki lenne a legalkalmasabb? Szavazzon!
A magyar válogatott középpályás combsérüléssel bajlódik.
A magyar válogatott csapatkapitányának sérülése még nem jött teljesen rendbe.
Szűk két hónappal azután, hogy véget ért a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportköre, visszatérnek a kontinens legjobbjai. De nem csak a BL, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga küzdelmei is folytatódnak, ráadásul mindhárom sorozatban lesznek magyar érdekeltségű csapatok. A Bajnokok Ligájában a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzigért, az Európa-ligában Szoboszlai Dominik Liverpooljáért és a Sallai Rolanddal felálló Freiburgért, az Európa-konferencialigában pedig a Ferencvárosért és a Bolla Bendegúzzal rohamozó Servette-ért szurkolhatunk az egyeneskieséses-szakaszban.
Az biztos, hogy a Burnley elleni hétvégi mérkőzésen még nem lép pályára.
Annyit segítünk, hogy egy volt lipcsei csapattársának.
Virgil van Dijk mellett Mohamed Szalah és Trent Alexander-Arnold szerződése is hamarosan lejár.
Bejelentette távozását Jürgen Klopp, már csak a szezon végéig irányítja a Liverpool FC csapatát. A német trénerrel nyolc és fél év alatt megnyerték a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, a Klubvilágbajnokságot, az FA-Kupát, a Ligakupát és az UEFA-szuperkupát, valamint az angol szuperkupát. Portré Jürgen Kloppról.
Jürgen Klopp felajánlotta, hogy a nagy beteg Sven-Göran Eriksson egy napra átveheti tréneri munkája egy részét az angol bajnokságban listavezető FC Liverpool labdarúgócsapatánál.
A Liverpool játékosa beszélt a válogatottról, szurkolókról, sérüléséről, Dzsudzsákról és Szalahról is.
Trent Alexander-Arnold is kidőlt az Arsenal elleni hétvégi mérkőzés után, így összesen nyolc sérültje van a Liverpoolnak. Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen szenvedett combsérülést.
Karácsonykor sem áll meg az élet a Vörösöknél, csak annyi változik, hogy ezúttal lezavartak egy karácsonyi fotózást is Liverpoolban.
Átgázoltak a Vörösök a West Ham Uniteden.
A magyar középpályás biztosította be csapata győzelmét a Premier League 15. fordulójában. Kerkez Milos klubja is nyert.
A Liverpool egyiptomi világsztárja rajongói kérdésekre válaszolva mesélt arról, milyennek látja a magyar csapattársát, aki máris nagyon népszerű Nagy-Britanniában.